Miután édesapámtól sikerült kikönyörögni első nőiesebb ruhadarabjaimat, megkezdődhetett a női dolgok mikéntjeinek elsajátítása. Álltam a tükör előtt és pislogtam a borotvára. Állítólag ezt kell használni a lábamhoz és a hónomaljához. Neki is veselkedtem a dolognak, de az egésznek az lett a vége, hogy a bőröm erőteljesen kipattogzott és számos helyről vérzett. Hüppögve mentem oda apához, hogy most mit csináljak, ő pedig egy fáradt sóhajjal a kezembe adott egy fekete nylonharisnyát.
- Utána meg szaggassam meg? - kérdeztem fintorogva.
- Annak nem lenne sok értelme, mert akkor nem takar semmit.
Magamrafeszegettem azt a borzadályt, amit nylonharisnyának becéznek. Felhúztam életem első miniszoknyáját, ami félcombig ért, valamint egy fekete, női toppot... De valami hihetetlenül hiányzott. Mikor rájöttem, ráhúztam a harisnyára a bakancszoknimat és szépen felhúztam a bakancsomat is. Aztán vigyorogva megálltam apám előtt, hogy tessék véleményt mondani. Apám álmosan pillogott rám - valamiért nem értette, hogy nagy készülődési izgalmamban miért ébresztettem fel fél hatkor - majd kábán kitartotta ökölbe szorított kezét kiegyenesített hüvelykujjal.
- Töjjó - motyogta, majd eltűnt a paplan alatt.
Bátyám ekkortájt mászott ki a szobából - szó szerint mászott, ugyanis négykézláb tette meg azt a két métert, ami az ágya és a szobaajtó között volt. Csakhogy a szemét elfelejtette kinyitni, így nekiment az ajtófélfának. A hangos kiáltásra apám kidugta a fejét a paplan alól, de mikor látta, hogy csak a szokásos reggeli rutin, akkor megint visszafeküdt. Batyi még mindig félig álomba merülve nézett rám, majd megkérdezte, hogy én ki vagyok. Azt hittem viccel. Aztán felismert. Közölte, hogy nem rossz, de a nőiességhez a fésülködés is hozzátartozik és ha már hódítani akarok, akkor kezdjek valamit a loboncommal, mármint rakjak bele csatokat, meg ilyenek. Úgy néztem rá, mintha meghibbant volna. A fésülködést még bevállaltam, de a többit nem. Vígan és magabiztosan indultam meg az iskolába. Félúton csatlakozott hozzám Zénó, aki nem igazán lelkesedett a külsőmért, azt mondta, nem gondolta volna, hogy egy srác miatt képes vagyok kifordulni önmagamból. Ezen elvitatkoztunk a suliig, de a végére akkora veszekedés lett az egészből, hogy sírva rohantam be a terembe és nem voltam hajlandó beszélni vele. Ő pedig nagy büszkeségében nem keresett engem. Hamar kivertem a fejemből a reggeli veszekedést és minden erőmmel a kiszemelt fiú meghódítására koncentráltam. Az első szünetben el is mentem a termük felé, csábos mosolyt próbáltam volna vetni Danira, aki még rám is nézett, aztán...
... beleborultam egy kukába, amit nem vettem észre és így nem kerültem ki. Dani és kedves baráti köre könnyeztek a röhögéstől, míg én szedegettem magamról a szemetet. Megszégyenülve mentem vissza a terembe és ki se mozdultam onnan egész nap.
Délután hazaérve apa megkérdezte, hogy sikerült a hódítás. Ezen kérdést hallva Tomi kidugta a fejét a szobából és parabola méretű füleket növesztve hallgatózott. Én sírva fakadtam és úgy meséltem el, hogy mekkorát égtem. Apa próbált megvígasztalni, kevés sikerrel.
Másnap egyedül mentem iskolába és már fél nyolckor kinn álltam a terem előtt, tudva, hogy álmaim szőke hercege arra fog menni. Nem tévedtem. Csakhogy ezúttal taktikát váltottam és úgy döntöttem, nem fogok vele foglalkozni, mintha nem érdekelne. Nézelődést színlelve álltam a terem előtt. Mikor jött, szándékosan a másik irányba néztem. Nem hittem el, de MEGÁLLT ELŐTTEM!!!
- Öhm... Ne haragudj... - szólított meg. Atyaég... Megszólított...
- Igen? - fordultam felé, megdobva a hajamat, de nem sikerült jól, ugyanis előtte nap mostam meg és még szállt minden irányba, így a fele a számban kötött ki.
- A bakancsodra ragadt egy... darab vécépapír... - közölte, elfolytva egy röhögést...
Én fülig vörösödve pillantottam le és megállapíthattam, hogy igaza volt. Zavartan szedtem le és dobtam ki a kukába, de mire végeztem a művelettel, Dani már nem volt sehol. Ismét egy egész napot kuksoltam végig a szobában, majd otthon elsírtam bánatomat apáéknak.
Következő nap ki se mozdultam a tanteremből, csak ültem a padban és azon gondolkoztam, hogy mi lehet Zénóval. Már harmadik napja nem beszéltük és kezdett betegesen hiányozni. Egyszercsak bejött a terembe álmaim szőke hercege, Dani. Erre egy lány az osztályból felkiáltott:
- Lili, itt a szerelmed!
Erre aztán próbáltam elsüllyedni a pad alá, nem rá nézni őszőkeségére, de nem jött össze, ugyanis a herceg ezúttal hozzám jött. Mosolygott, sőt, vigyorgott rám, de nem valami csábos macsó módon, hanem inkább ... gonoszul...
- Ezt elhagytad - és lerakta a padomra az irodalomkönyvemet.
Elsápadtam... Az irodalomkönyvemet, csakúgy mint bármelyik másikat, telefirkáltam szívecskékkel és Dani feliratokkal. Félve pillantottam fel rá.
- Mivel nem volt rajta a neved - kezdte magyarázni - bele kellett néznem. Ne haragudj.
Ennyi. Végem van. Meg se tudtam szólalni. Ő együttérző arckifejezéssel leguggolt a padom mellett, hogy a szemembe tudjon nézni.
- Jaj, ugyan már. Eddig is feltűnt, hogy belém vagy zúgva. De ez miatt nem foglak utálni, vagy kerülni, hiszen ha mindenkit kerülnék, aki szerelmes belém, akkor ki se mozdulnék a szobámból - és megejtett hozzá egy blendamed mosolyt.
Elborult az agyam. Én tényleg ebbe a srácba voltam szerelmes?
- Hát igen, tetszettél - sziszegtem. - De túl sok agyat feltételeztem rólad.
Azzal megemeltem a lábamat és bakancsom talpát a fehér Nike pólójára helyezve szépen meglöktem. A srác hanyattborult, én meg elégedetten tettem el a könyvemet. A nagy szerelem véget ért.
***
Délután remegő térdekkel álltam meg Robi bácsi háza előtt. Zénót kerestem. Robi bácsi beengedett és mondta, hogy fennt van a szobájában az emeleten. Nem mertem csak úgy benyitni, így kopogtattam. Unottan szólt ki, hogy szabad. Bementem. Összeszorult a szívem, mikor megláttam. Felrémlettek az emlékek és átkoztam magam, hogy azért a ficsúrért képes voltam összeveszni vele. Zokogva borultam a nyakába. Meglepetten viszonozta az ölelést és megkérdezte, mi történt. Mire elmeséltem mindent, már egészen megnyugodtam. Az ágyán feküdtünk, fejemet a mellkasára hajtottam, hogy halljam a szívverését. Utólag jókat nevettünk szerencsétlenkedéseimen. Jó érzés volt vele lenni. Érezni a karját a derekamon. Hallani a hangját. Látni a mosolyát. Biztonságban éreztem magam. Kissé nosztalgikusan pillantottam végig a szobáján, számtalan rock együttes posztere, félig leszaggatva, celluxszal megjavítva... Szanaszét heverő lácok, bakancsok... Olyan érzés volt, mintha egy hihetetlenül hosszú és kimerítő útról tértem volna haza.
- Figyelj - ültem fel az ágyon és boldogan néztem barna szemeibe. - Nincs egy nagy, kinyúlt, Ossian-os pólód kölcsönbe? - kérdeztem vigyorogva, minek cserébe a világ legszebb mosolyát kaptam tőle.
- Utána meg szaggassam meg? - kérdeztem fintorogva.
- Annak nem lenne sok értelme, mert akkor nem takar semmit.
Magamrafeszegettem azt a borzadályt, amit nylonharisnyának becéznek. Felhúztam életem első miniszoknyáját, ami félcombig ért, valamint egy fekete, női toppot... De valami hihetetlenül hiányzott. Mikor rájöttem, ráhúztam a harisnyára a bakancszoknimat és szépen felhúztam a bakancsomat is. Aztán vigyorogva megálltam apám előtt, hogy tessék véleményt mondani. Apám álmosan pillogott rám - valamiért nem értette, hogy nagy készülődési izgalmamban miért ébresztettem fel fél hatkor - majd kábán kitartotta ökölbe szorított kezét kiegyenesített hüvelykujjal.
- Töjjó - motyogta, majd eltűnt a paplan alatt.
Bátyám ekkortájt mászott ki a szobából - szó szerint mászott, ugyanis négykézláb tette meg azt a két métert, ami az ágya és a szobaajtó között volt. Csakhogy a szemét elfelejtette kinyitni, így nekiment az ajtófélfának. A hangos kiáltásra apám kidugta a fejét a paplan alól, de mikor látta, hogy csak a szokásos reggeli rutin, akkor megint visszafeküdt. Batyi még mindig félig álomba merülve nézett rám, majd megkérdezte, hogy én ki vagyok. Azt hittem viccel. Aztán felismert. Közölte, hogy nem rossz, de a nőiességhez a fésülködés is hozzátartozik és ha már hódítani akarok, akkor kezdjek valamit a loboncommal, mármint rakjak bele csatokat, meg ilyenek. Úgy néztem rá, mintha meghibbant volna. A fésülködést még bevállaltam, de a többit nem. Vígan és magabiztosan indultam meg az iskolába. Félúton csatlakozott hozzám Zénó, aki nem igazán lelkesedett a külsőmért, azt mondta, nem gondolta volna, hogy egy srác miatt képes vagyok kifordulni önmagamból. Ezen elvitatkoztunk a suliig, de a végére akkora veszekedés lett az egészből, hogy sírva rohantam be a terembe és nem voltam hajlandó beszélni vele. Ő pedig nagy büszkeségében nem keresett engem. Hamar kivertem a fejemből a reggeli veszekedést és minden erőmmel a kiszemelt fiú meghódítására koncentráltam. Az első szünetben el is mentem a termük felé, csábos mosolyt próbáltam volna vetni Danira, aki még rám is nézett, aztán...
... beleborultam egy kukába, amit nem vettem észre és így nem kerültem ki. Dani és kedves baráti köre könnyeztek a röhögéstől, míg én szedegettem magamról a szemetet. Megszégyenülve mentem vissza a terembe és ki se mozdultam onnan egész nap.
Délután hazaérve apa megkérdezte, hogy sikerült a hódítás. Ezen kérdést hallva Tomi kidugta a fejét a szobából és parabola méretű füleket növesztve hallgatózott. Én sírva fakadtam és úgy meséltem el, hogy mekkorát égtem. Apa próbált megvígasztalni, kevés sikerrel.
Másnap egyedül mentem iskolába és már fél nyolckor kinn álltam a terem előtt, tudva, hogy álmaim szőke hercege arra fog menni. Nem tévedtem. Csakhogy ezúttal taktikát váltottam és úgy döntöttem, nem fogok vele foglalkozni, mintha nem érdekelne. Nézelődést színlelve álltam a terem előtt. Mikor jött, szándékosan a másik irányba néztem. Nem hittem el, de MEGÁLLT ELŐTTEM!!!
- Öhm... Ne haragudj... - szólított meg. Atyaég... Megszólított...
- Igen? - fordultam felé, megdobva a hajamat, de nem sikerült jól, ugyanis előtte nap mostam meg és még szállt minden irányba, így a fele a számban kötött ki.
- A bakancsodra ragadt egy... darab vécépapír... - közölte, elfolytva egy röhögést...
Én fülig vörösödve pillantottam le és megállapíthattam, hogy igaza volt. Zavartan szedtem le és dobtam ki a kukába, de mire végeztem a művelettel, Dani már nem volt sehol. Ismét egy egész napot kuksoltam végig a szobában, majd otthon elsírtam bánatomat apáéknak.
Következő nap ki se mozdultam a tanteremből, csak ültem a padban és azon gondolkoztam, hogy mi lehet Zénóval. Már harmadik napja nem beszéltük és kezdett betegesen hiányozni. Egyszercsak bejött a terembe álmaim szőke hercege, Dani. Erre egy lány az osztályból felkiáltott:
- Lili, itt a szerelmed!
Erre aztán próbáltam elsüllyedni a pad alá, nem rá nézni őszőkeségére, de nem jött össze, ugyanis a herceg ezúttal hozzám jött. Mosolygott, sőt, vigyorgott rám, de nem valami csábos macsó módon, hanem inkább ... gonoszul...
- Ezt elhagytad - és lerakta a padomra az irodalomkönyvemet.
Elsápadtam... Az irodalomkönyvemet, csakúgy mint bármelyik másikat, telefirkáltam szívecskékkel és Dani feliratokkal. Félve pillantottam fel rá.
- Mivel nem volt rajta a neved - kezdte magyarázni - bele kellett néznem. Ne haragudj.
Ennyi. Végem van. Meg se tudtam szólalni. Ő együttérző arckifejezéssel leguggolt a padom mellett, hogy a szemembe tudjon nézni.
- Jaj, ugyan már. Eddig is feltűnt, hogy belém vagy zúgva. De ez miatt nem foglak utálni, vagy kerülni, hiszen ha mindenkit kerülnék, aki szerelmes belém, akkor ki se mozdulnék a szobámból - és megejtett hozzá egy blendamed mosolyt.
Elborult az agyam. Én tényleg ebbe a srácba voltam szerelmes?
- Hát igen, tetszettél - sziszegtem. - De túl sok agyat feltételeztem rólad.
Azzal megemeltem a lábamat és bakancsom talpát a fehér Nike pólójára helyezve szépen meglöktem. A srác hanyattborult, én meg elégedetten tettem el a könyvemet. A nagy szerelem véget ért.
***
Délután remegő térdekkel álltam meg Robi bácsi háza előtt. Zénót kerestem. Robi bácsi beengedett és mondta, hogy fennt van a szobájában az emeleten. Nem mertem csak úgy benyitni, így kopogtattam. Unottan szólt ki, hogy szabad. Bementem. Összeszorult a szívem, mikor megláttam. Felrémlettek az emlékek és átkoztam magam, hogy azért a ficsúrért képes voltam összeveszni vele. Zokogva borultam a nyakába. Meglepetten viszonozta az ölelést és megkérdezte, mi történt. Mire elmeséltem mindent, már egészen megnyugodtam. Az ágyán feküdtünk, fejemet a mellkasára hajtottam, hogy halljam a szívverését. Utólag jókat nevettünk szerencsétlenkedéseimen. Jó érzés volt vele lenni. Érezni a karját a derekamon. Hallani a hangját. Látni a mosolyát. Biztonságban éreztem magam. Kissé nosztalgikusan pillantottam végig a szobáján, számtalan rock együttes posztere, félig leszaggatva, celluxszal megjavítva... Szanaszét heverő lácok, bakancsok... Olyan érzés volt, mintha egy hihetetlenül hosszú és kimerítő útról tértem volna haza.
- Figyelj - ültem fel az ágyon és boldogan néztem barna szemeibe. - Nincs egy nagy, kinyúlt, Ossian-os pólód kölcsönbe? - kérdeztem vigyorogva, minek cserébe a világ legszebb mosolyát kaptam tőle.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Tartsd szemelőtt, kérlek, ez egy kis fantáziavilág, melyben rengeteg érzelem húzódik meg! Csupán azért, hogy bánts, ne írj kommentet! (Úgyse engedélyezem...)