Apa már egy ideje befutott zenésznek és zenetanárnak számított. Hétköznap magánórákat adott, míg hétvégente koncertezni járt, legtöbbször a városban, vagy a közelben léptek fel. Nem akart nagyon messzire menni, mivel szeretett tíz körül hazaérni hozzánk. Persze azzal nem számolt, hogy mostmár mi is "nagyoknak számítottunk", azaz már mi is eljártunk erre-arra. Eleinte úgy, hogy apa ne tudjon róla, előbb értünk vissza, mint ő, enyhe alkoholszagunkat különféle taktikákkal eltüntettük, így nem derült ki semmi. Aztán egyik pénteken apa örömmel szökdécselt be a házba. Felkapott és megpörgetett, majd letett. Én meglepetten néztem rá. Végül boldogan közölte, hogy beíratkozott egy piercinges tanfolyamra.
- Van valami kaja itthon? - kérdezte, miközben bebámult a hűtőbe.
- Öhm... Az a helyzet, hogy csináltam kaját. Félig... Be kell fejezni csak.
- És mi az? - nézett rám nagy, csillogó szemekkel.
- Rizs meg kukorica főve és gondoltam, sütök hozzá tojást. Igazából más nincs itthon, gyakorlatilag semmi. Szóval eszed, nem eszed, ma nem kapsz mást, hacsak nem elmész boltba.
- Ez tökéletes. Köszönöm, kicsim. Majd utána elmászok a boltig.
Befejeztem az ebédét és megterítettem neki. Jól esett apukámat ennyire boldognak látni, a piercinges tanfolyamot már egy ideje emlegette, mióta meglátta az újságban a hirdetést. Az ebéd befejeztével felpattant és közölte, hogy indulunk vásárolni. A félelmetes családi vigyor kiült a fejére, mikor rámnézett, innentől kezdve biztos voltam benne, hogy ennek nem lesz jó vége.
Hagytam egy üzenetet a bátyámnak. "Szia Batyi! Apával vásárolni mentünk, családi vigyorral, szóval S. O. S. Ha holnapig nem értünk haza, akkor vadássz le minket valamelyik hangszerboltból! Puszi Húgod." A kifőzőtt rizs és kukorica mellé odatettem egy cetlit, hogy "Süss mellé tojást, te lökött!" mert tudtam, hogy máskülönben ráfanyalodik a kukoricás rizsre magában.
Meglepetésemre azonban nem hangszerboltba mentünk, hanem tényleg sikerült eljutnunk a három sarokkal arrébb lévő CBA-ig, igaz, előtte háromnegyed órát álltunk a kirakatnál a gitárokat bámulva. Apa annyira szeretett volna egy PRS gitárt, de sajnos két gyerek mellett nem volt rá pénze. Meg is fogadtuk a bátyámmal, hogy amint össze tudunk kaparni annyi pénzt, hogy vegyünk egyet, azonnal megkapja. Persze... mit nem tettünk volna meg érte? Sőt, mit nem tennénk meg érte még mindig? Szóval a CBA-ban kanyarogva azon agyaltunk, mit is kellene venni. Tudtuk, hogy üres a hűtő, meg sokminden kifogyott, mégis most semmi nem jutott eszünkbe. Kenyér, tej, margarin, valami olcsóbb felvágott, TV műsor, kakaópor... Itt kifújt minden emlékünk, még vettünk mosóport és öblítőt, meg hypot, a mosogatószerre emlékeztem, hogy még van. Még beledobáltunk a kosárba egy-két túrórudit, egy mézes medvét, sajtot... Másra már nem igazán futotta, így is a mi kasszánkhoz képest jelentős összeget hagytunk ott a boltban. Azonban ez után nem hazafele kezdtünk baktatni, hanem továbbmentünk a közeli kis írószerhez. Nem árultak sokmindent, gyakorlatilag csak füzeteket, íróeszközöket meg olyan dolgokat, amik az általános iskolában szükségesek. Apa kért néhány vonalas füzetet, pár tollat és ceruzát, és amitől teljesen beolvadtam; kaptam tőle egy gyönyörű szép, kapcsos kis könyvecskét, illatos papírlapokkal és díszes fedlappal. Amolyan naplónak valót. Hazafelé beszélgettünk, nevettünk. A bátyám már otthon várt minket a konyhában, az asztalra borulva nyöszörgött.
- Éhes vagyok...!
- Miért nem ettél?
- Lusta voltam sütni... Süssél nekem tojást! - nyervogta, mint valami bagzó macska.
Fáradt sóhajjal befejeztem az ő ebédjét is, megmentve ezzel az éhenhalástól. Aztán közöltem velük, hogy azt a három edényt nekik kell elmosni. Minden szép volt és jó, aztán eszembejutott, hogy péntek van.
- Apa, hova mentek ma koncizni? - kérdeztem, nem minden lelkesedéssel. Igazából most az egyszer elviseltem volna, ha otthon marad.
- Sehova - közölte vigyorogva, miközben lezuttyant kedven Videoton televízókészülékünk elé és bekapcsolta. Nem sokára rájött, hogy semmi értelmes nincs műsoron, úgy hogy én már kezdtem is felé araszolni nagy pillogó szemekkel, hogy esetleg ha nézhetnénk valami rajzfilmet, az nagyon jó lenne. Csak hogy a bátyám beelőzött és mire én apa látóhatárán belül értem, addigra ő már mellette ült és komoly arccal magyarázta a Kishableány előnyeit a Csizmáskandúrral szemben. Szerintem a disszertációját is eből fogja megírni. "Miért nézessünk apával inkább Kishableányt, mint Csizmás Kandúrt?" Az az igazság, hogy én is szeretem a Kishableányt. De előtte nap is azt néztük!!!! Valószínűleg ez apánál is érv volt, mert kijelentette, hogy most azt nézünk, amit én mondok.
A nagy délutáni szieszta után apa érdekes bejelentést tett. Közölte, hogy öltözzünk fel, ugyanis elmegyünk sörözni, azaz, hogy ő sörözik, mi meg kapunk egy csatos bambit. Bátyámmal összenéztünk, mivan, apánkra szakadt az OTP? De ha ő mondja, mi semmi rosszalkodásnak nem vagyunk a megjavítói, menjünk.
A reklám után folytatjuk. :):)
- Van valami kaja itthon? - kérdezte, miközben bebámult a hűtőbe.
- Öhm... Az a helyzet, hogy csináltam kaját. Félig... Be kell fejezni csak.
- És mi az? - nézett rám nagy, csillogó szemekkel.
- Rizs meg kukorica főve és gondoltam, sütök hozzá tojást. Igazából más nincs itthon, gyakorlatilag semmi. Szóval eszed, nem eszed, ma nem kapsz mást, hacsak nem elmész boltba.
- Ez tökéletes. Köszönöm, kicsim. Majd utána elmászok a boltig.
Befejeztem az ebédét és megterítettem neki. Jól esett apukámat ennyire boldognak látni, a piercinges tanfolyamot már egy ideje emlegette, mióta meglátta az újságban a hirdetést. Az ebéd befejeztével felpattant és közölte, hogy indulunk vásárolni. A félelmetes családi vigyor kiült a fejére, mikor rámnézett, innentől kezdve biztos voltam benne, hogy ennek nem lesz jó vége.
Hagytam egy üzenetet a bátyámnak. "Szia Batyi! Apával vásárolni mentünk, családi vigyorral, szóval S. O. S. Ha holnapig nem értünk haza, akkor vadássz le minket valamelyik hangszerboltból! Puszi Húgod." A kifőzőtt rizs és kukorica mellé odatettem egy cetlit, hogy "Süss mellé tojást, te lökött!" mert tudtam, hogy máskülönben ráfanyalodik a kukoricás rizsre magában.
Meglepetésemre azonban nem hangszerboltba mentünk, hanem tényleg sikerült eljutnunk a három sarokkal arrébb lévő CBA-ig, igaz, előtte háromnegyed órát álltunk a kirakatnál a gitárokat bámulva. Apa annyira szeretett volna egy PRS gitárt, de sajnos két gyerek mellett nem volt rá pénze. Meg is fogadtuk a bátyámmal, hogy amint össze tudunk kaparni annyi pénzt, hogy vegyünk egyet, azonnal megkapja. Persze... mit nem tettünk volna meg érte? Sőt, mit nem tennénk meg érte még mindig? Szóval a CBA-ban kanyarogva azon agyaltunk, mit is kellene venni. Tudtuk, hogy üres a hűtő, meg sokminden kifogyott, mégis most semmi nem jutott eszünkbe. Kenyér, tej, margarin, valami olcsóbb felvágott, TV műsor, kakaópor... Itt kifújt minden emlékünk, még vettünk mosóport és öblítőt, meg hypot, a mosogatószerre emlékeztem, hogy még van. Még beledobáltunk a kosárba egy-két túrórudit, egy mézes medvét, sajtot... Másra már nem igazán futotta, így is a mi kasszánkhoz képest jelentős összeget hagytunk ott a boltban. Azonban ez után nem hazafele kezdtünk baktatni, hanem továbbmentünk a közeli kis írószerhez. Nem árultak sokmindent, gyakorlatilag csak füzeteket, íróeszközöket meg olyan dolgokat, amik az általános iskolában szükségesek. Apa kért néhány vonalas füzetet, pár tollat és ceruzát, és amitől teljesen beolvadtam; kaptam tőle egy gyönyörű szép, kapcsos kis könyvecskét, illatos papírlapokkal és díszes fedlappal. Amolyan naplónak valót. Hazafelé beszélgettünk, nevettünk. A bátyám már otthon várt minket a konyhában, az asztalra borulva nyöszörgött.
- Éhes vagyok...!
- Miért nem ettél?
- Lusta voltam sütni... Süssél nekem tojást! - nyervogta, mint valami bagzó macska.
Fáradt sóhajjal befejeztem az ő ebédjét is, megmentve ezzel az éhenhalástól. Aztán közöltem velük, hogy azt a három edényt nekik kell elmosni. Minden szép volt és jó, aztán eszembejutott, hogy péntek van.
- Apa, hova mentek ma koncizni? - kérdeztem, nem minden lelkesedéssel. Igazából most az egyszer elviseltem volna, ha otthon marad.
- Sehova - közölte vigyorogva, miközben lezuttyant kedven Videoton televízókészülékünk elé és bekapcsolta. Nem sokára rájött, hogy semmi értelmes nincs műsoron, úgy hogy én már kezdtem is felé araszolni nagy pillogó szemekkel, hogy esetleg ha nézhetnénk valami rajzfilmet, az nagyon jó lenne. Csak hogy a bátyám beelőzött és mire én apa látóhatárán belül értem, addigra ő már mellette ült és komoly arccal magyarázta a Kishableány előnyeit a Csizmáskandúrral szemben. Szerintem a disszertációját is eből fogja megírni. "Miért nézessünk apával inkább Kishableányt, mint Csizmás Kandúrt?" Az az igazság, hogy én is szeretem a Kishableányt. De előtte nap is azt néztük!!!! Valószínűleg ez apánál is érv volt, mert kijelentette, hogy most azt nézünk, amit én mondok.
A nagy délutáni szieszta után apa érdekes bejelentést tett. Közölte, hogy öltözzünk fel, ugyanis elmegyünk sörözni, azaz, hogy ő sörözik, mi meg kapunk egy csatos bambit. Bátyámmal összenéztünk, mivan, apánkra szakadt az OTP? De ha ő mondja, mi semmi rosszalkodásnak nem vagyunk a megjavítói, menjünk.
A reklám után folytatjuk. :):)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Tartsd szemelőtt, kérlek, ez egy kis fantáziavilág, melyben rengeteg érzelem húzódik meg! Csupán azért, hogy bánts, ne írj kommentet! (Úgyse engedélyezem...)