Emlékképzelgések XXIV. - "A hatéves fiam rágyújtott!!!!"

Nem is olyan messze tőlünk nyílt egy kis füstös jazz kocsma, pincehelység, tarkára festett falakkal, néhol a vakolatot direkt leverték, hogy látszódjon a tégla. Aprócska asztalokon mécsesek világítottak és üveglap alatt régi képek és plakátok idézték fel a múltat. Asztalok körül színes kovácsoltvas székek álltak és a mécsesek mellett régies lámpások biztosítottak sárgás félhomályt. A helyiség végében egy énekesnő énekelt lágy bluest, ami nem volt túl hangos, se túl zavaró. Néha apa is tartott itt gitárestet. Elsőre megszerettük a helyet, főleg mivel tudtuk, hogy apa többször is lejön. Így aztán mutatkozhattunk be minden második embernek, akivel találkoztunk, miszerint mi vagyunk a „gitáros Attila fantasztikus gyerekei”.
- Fannnntassztikusss – szűrte kedvenc bátyám a fogai között a tizedik bemutatkozás után.
Végül letelepedtünk egy félreeső kis asztalhoz és apa hozott a pulttól két üveg sört és egy kisüveges kólát. Legnagyobb meglepetésünkre az egyik sört letette a bátyám elé. Nagy szemeket meresztettünk, mire apa nevetve megszólalt:
- Ugyan, nem hihetem, hogy a tizenhat éves fiam soha nem iszik meg egy-egy sört. Csak abban reménykedhetek, hogy nem rúg be túl sűrűn.
Tomival összenéztünk és egyszerre buktunk az asztalra, hogy röhögő görcsünket titkoljuk. Kedves testvérkém nem egyszer jött már haza részegen, aztán ápolhattam reggelig.
Minden jól alakult, jól elbeszélgettünk. Csakhogy bátyuskám egyre jobban kezdett kattogni. Járt a lába és idegesen kapkodta a tekintetét.
- Mióta? – kérdezte apa teljesen hétköznapian.
- Mit mióta? – kérdezett vissza Tomi egy ideges félvigyorral.
- Mióta cigizel?
- Ööö… Én… Nem…
Apa odalökte a doboz barna Szofit.
- Ne habogj, hanem gyújtsál rá! Bár most halálra fog fúrni a lelkiismeretem, de ezt már nem bírom nézni.
Tomi boldogan vett egy szál cigarettát és gyújtott rá. Azonban mikor apa meglátta a megkönnyebbült fejét, teljesen kiakadt…
- Atyaég, a hatéves fiam rágyújtott!
- Sőt, sörözik is! - fűztem hozzá vigyorogva.
- Hat évesen méghozzá! - nyögte.
- Apa, adj rá egy tízest… Tizenhat vagyok… - morogta Tomi.
- Akkor is korai!
- De miért, apa, még én is szoktam alkoholt inni! – szóltam közbe.
- Persze, a négy százalékos bacardit, amit néha veszek neked.
- Nem csak…
- LILI!!!! TE MÉG KICSI VAGY AZ IVÁSHOZ!
Batyival összenéztünk, majd egy mély sóhaj után komoly arccal apához fordultunk.
- Apa… - kezdtem. – Imádunk téged és ezt nagyon jól tudod. De kamaszok vagyunk. Elkerülhetetlen volt, hogy találkozzunk az ilyen dolgokkal, mint alkohol meg cigi…
- Persze, tudom. Csak olyan nehéz elhinni, hogy már ilyen nagyok vagytok. Én még mindig négy évesnek meg hat évesnek látlak titeket…
Nem bírtuk ki, hogy ne boruljunk apa nyakába és ne adjunk neki egy csomó puszit.
Egészen késő este indultunk haza és az úton egyfolytában énekeltünk és nevettünk.