Tomi bizonytalanul araszolgatott apa felé, aki közben épp egy anatómiatankönyv fölé görnyedt és elmélyülten tanulmányozta az arcizmokat ábrázoló rajzot.
- Apa... - nyikkant meg végre kedves testvérem, elvetemült punk kinézetét meghazudtoló koloratúr szoprán hangon.
- Mondd - morogta vissza édesapa, mivel nem tudta értékelni, ha tanulás közben zavarták. Mindig körülöttünk ugrált, azt a másfél órát kérte, hogy találjuk fel magunkat, amíg átnézi az iskolába szükséges tananyagrészt.
- Szóval... Az a helyzet...
- Nem ér rá? - nézett fel végre, habár bátyám szerint bár ne tette volna. Ritkán néz valamelyikőnkre is ennyire csúnyán.
- De! - nyüszítette és azzal visszaiszkolt a szobába, de egyenesen az én ágyamra, a paraván mögé. Kérdőn pillantottam fel a Rubint és füst című könyvemből. - Nagyon csúnyán nézett rám... - hüppögte Tomi.
Hangos kacagásban törtem ki, ahogy tágranyílt szemeiből az őszinte rettegést olvastam ki.
- Minek kell tanulás közben zavarnod? Majd utána megíratod vele azt a papírt...
- Lili, utállak! Minek kell kinevetned? Azért most mentem oda, mert el fogom felejteni és nem akarok dohányzásért igazgatóit kapni!
Fél óra múlva apa bejött a szobába és elsötétült tekintettel fölénk magasodott. Most már én is nyeltem egyet.
- Mi volt olyan egetrengetően fontos, ami nem bírt ki még fél órát?
Tomi elbújt a hátam mögött és konkrétan remegett.
- Meg akart kérni, hogy... - kezdtem én habogva. - Szóval... hogy írj neki egy papírt, hogy tudsz róla, hogy dohányzik és megengeded, mert akkor szünetben dohányozhat a suliban, de a papír nélkül igazgatóit kap.
Apa kiment egy szó nélkül, majd tíz perc múlva visszajött. Tomi kezébe nyomott egy papírt, amin ez állt:
"Én, Bánhegyi Attila, ez úton igazolom, hogy tudomásom van arról, hogy fiam, Bánhegyi Tamás, már annyira felnőttnek gondolja magát, hogy dohányzik, csak annyira nem felnőtt, hogy ezt a papírt ő kérje tőlem, mert most is a húga háta mögött bújt el remegve. Dohányzásáról nem csak tudomásom van, de engedélyezem is, na, nem mintha sokat számítana, hogy én mit mondok, legfeljebb előttem nem gyújtana rá." - és aláírta.
- Apa, nemár! - vonyított Tomi, mikor elolvasta.
- Vagy ezt adod oda, vagy semmit.
Majd kiment a szobából. Persze aztán reggel írt egy normális papírt is... Mert azért ő mégis csak a mi apukánk, aki, mint tudjuk, a legjobb a világon...
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
VálaszTörlés