Megvallom töredelmesen, hogy nem tudom felidézni, hány gyertya volt a bátyám születésnapi tortáján, de azt tudom, hogy viszonylag kevés és nagyon örült annak a spéci játékautónak, amire előtte apa fél évig spórolt. Azóta se fogom fel, hogy mi kerül ennyibe egy játékon. Ültünk a kis konyhaasztalunk körül, régi is volt, kopott is, de stabilan állt a négy lábán, szóval ott ültünk és apa gitározott és énekelte, hogy boldog szülinapot, ott volt a szomszéd Marika néni is és Zénó… Meg egy fiú az utcánkból, a nevére már nem emlékszek, mert túl sokáig nem barátkozott a bátyámmal. Ez miatt utáltam és később meg is vertem, de az másik történet. Apa szerzett egy tálcányi sajtos rolót, később megtudtam, hogy a szomszéd Marika néni sütötte. Emlékszem arra az érzésre, tisztán. Néztem a vigyorgó bátyámat, néztem apukám szeretettel teli mosolyát, Zénó csodálkozó arcát, még Marika néni is nevetett… És akkor megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy azt szeretném, hogy minden nap ilyen legyen. Hogy soha ne változzon semmi, mindig itt legyünk apával és mindenkivel. Az egész nap abba az egyetlen pillanatba sűrűsödött bele és minden tudatos mozdulat nélkül odamentem a bátyámhoz és megöleltem. Szinte kívülről hallottam a saját szavaimat, amint azt mondom neki, hogy szeretem és soha ne menjen el, mert szükségem van rá és mindig maradjunk együtt. Majd odatettem mögé, hogy boldog szülinapot. Apának egy egész jéghegy kellett volna, hogy ne cseppfolyósodjon el a látványtól, de sajnos, az nem állt rendelkezésünkre. Számomra felejthetetlenül nyugodt és boldog volt az a nap és úgy hiszem, a többiek is így emlékeznek rá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Tartsd szemelőtt, kérlek, ez egy kis fantáziavilág, melyben rengeteg érzelem húzódik meg! Csupán azért, hogy bánts, ne írj kommentet! (Úgyse engedélyezem...)