Emlékképzelgések XIII. - A rémálom visszatér

A bátyám nyolcadikos ballagására készültünk. Apa, szomszéd Marika néni, Zénó, Robi bácsi, Tomi és én. Más nem volt hivatalos, nem volt több hozzánktartozó, legalábbis olyan, akiről úgy is éreztük, hogy az. Azonban a sors megint megtréfált minket. Mindenki ünneplőben, a lehető legcsinosabb ruhájában, apa is öltönyt húzott, ami szerintem nagyon jól állt neki, raszta haját összefogta hátul. Én is ünneplőbe lettem kényszerítve, a nagy meleg miatt egy lenge kis nyári ruhába és kis topánkába, hajamban nagy masni virult. Minden királykék volt rajtam, ami szépen kihangsúlyozta a kék szememet, amit akkoriban még nem igazán szerettem, mert édesanyámtól örököltem. Zénó is ünneplőt húzott. Meglepődtem, láttam már fekete nadrágban meg fehér ingben a legutóbbi évzárón, ami már újdonságnak számított, habár az még csak egy fekete farmer volt. Azonban most sötétkék, már-már feketének ható szövetnadrágot viselt, világos kék elejú és sötétkék hátú mellénnyel, sötétkék nyakkendővel és fehér inggel. Még az öltözethez tartozott egy zakó is, ugyanolyan színű, mint a nadrág, de a meleg miatt azt nem kellett felhúznia. Drágának tűnő, fekete alkalmi cipő volt a lábán, a haját szépen kifésülte és összefogta. Soha nem láttam még így, de azt elkönyveltem magamban, hogy nagyon jól áll neki, sőt, hangot is adtam a véleményemnek, mikor a szobába lépett. Én éppen készülődtem, Marika néni az apró fonatokat szedte szét a hajamban, így a lobonc a fejemen vad hullámokban meredt a szélrózsa minden irányába. Marika néni türelmesen összeszedegette a felső részét és kis copfba fogta, szépen beleillesztve a hatalmas, királykék masnit. Immáron tökéletesen készenálltam, legalábbis azt hittem. Azonban most következett a felékszerezési ceremónia, aminek annyira már nem örültem. Gyöngysor került a nyakamba, hozzávaló fülbevaló a füleimbe, sőt, még gyöngy-karkötőt is kaptam. A bal csuklómra vékony pántú, női óra került, ezüstszínű. Kaptam egy kis táskát is, amolyan szütyőféleséget, királykék bársony anyagból. A ruhámnak spagettipántos felső része volt, hosszú, féllábszárig érő, bő szoknyája, olyan, amiben ha nekiálltam forogni, akkor teljesen felemelkedett. Az egész ruha szaténból készült. Lábamra pántos kis szandál került, fekete, lakkozott. Első nekifutásra gyűlöltem ezt a kinézetet. Durcás fejjel álltam meg a szobaajtóban. Apa, Robi bácsihoz beszélve szórakozottan megfordult, majd mikor megpillantott, elfelejtette, mit akart mondani. Szeme büszkén csillant meg, elmosolyodott és elismerően megjegyezte, hogy pont úgy nézek ki, mint egy királylány. Az ő kicsi kis királylánya. Belenéztem a tüköbe és tetszeni kezdett a ruhám. Csak mert apának tetszett. Zénó odaállt mellém és ketten egyszerre felejtettünk el levegőt venni. Rájöttünk, hogy egy aljas cselszövés áldozatai vagyunk, ugyanis összeöltöztettek minket. Sötét tekintettel meredtünk apa és Robi bácsi felé, akik mikor ezt észrevették, nevetve indultak a kapu felé. Az iskola nem volt messze, kényelmesen sétálva húsz percbe telt. Marika néni, kora ellenére végig tudta tartani velünk a tempót, vajszínű kis cipőjében és sötétzöld szoknya-kosztümjében, amihez vajszínű inget húzott. Az ingjének a nyakán nőies kis fodorgallér volt, ami nekem nagyon tetszett, és volt rajta egy gyönyörűszép, antik bros. Igazán jóízlésűnek tartottam Marika nénit. Az általam viselt ékszereket is tőle kaptam.
Tomi már az iskolában volt kora délelőtt. Nem tudtam mit csinál, de ha ugyanazt tette, mint én két évvel később, akkor háromszor kellett végigpróbálnia a ballagás teljes egészét.
Azonban a ballagási műsor kezdete előtt akkora villám csapott kis társaságunkba. Apától nem sokkal fiatalabb, középmagas nő állt meg előttünk, fintorogva, habár egyébként arcra nagyon hasonlított rám. Apám reflexszerűen magához szorított. A nő undok mosollyal rámnézett:
-Nahát kis királylány, meg sem ismered édesanyádat? - már a hangjától is kirázott a hideg. Megcsóváltam a fejem és arcomat apa hasába fúrtam - lévén, hogy addig értem neki... Anya olyan arcot vágott, mint aki citromba harapott. - Ugyan már, kislányom...
Én egyre erősebben kapaszkodtam apába, aki próbálta elzavarni anyát, azonban kevés sikerrel járt. Abban igaza volt az ismeretlen rokonnak, hogy nem tilthatjuk meg neki, hogy az iskolai rendezvényen részt vegyen. És azt se tilthattuk meg, hogy felajánlja Tominak, hogy elviszi ebédelni a ballagás után. Mint később megtudtuk, anya nem egyedül jött. A menedzsere szintén vele volt, ugyanis anya színésznőként dolgozott. Ahogy azt utólag megtudtam, pornószínésznőként. Mostmár jobban gyűlöltem anyát, mint addig bármikor. Úgy éreztem, el akarja venni tőlünk Tomit. Főleg, mivel én már nemet mondtam mindennemű ajánlatára, még mielőtt feltehette volna őket, mikor azt mondtam, hogy nem ismerem meg.
A műsor alatt anya végig ott volt körülöttünk, kommentálta az eseményeket a maga nyekergő hangnemében és tönkretette az egészet. Mikor vége lett a ceremóniának, elsőként ment oda Tomihoz, aki meglepetten nézett fel ismeretlen szülőjére. Anya gratulált neki, körbecsókolta, de olyan mozdulatokkal, hogy bármely plázacica megirigyelhette volna. A bátyám megsemmisülten jött oda hozzánk, sarkában édesanyánkkal és a menedzserrel. Anya kezdeményezésére összeálltunk egy családi fotóhoz, amit a menedzsere készített. Szóhoz sem tudtunk jutni. Mindenki meglepődött anya betoppanásán és nem tudtunk napirendre térni felette. Hívta Tomit, hogy tartson velük egy jó nevű étterembe és azt rendelhet, amit csak akar. A batyi szemében őszinte vágy csillant meg, hogy apának a szíve szakadt meg tőle. Szomorúan mosolyogva szólt a bátyámnak, hogy menjen nyugodtan. Azonban a batyi is látta apa arcára kiülő érzelmeket és azt mondta anyának, hogy egye meg egyedül az egész ebédet és hagyja békén végre a mi családunkat. Kiabálva kérdezte, hogy miért nem fogja már fel, hogy boldogok vagyunk nélküle és nem akarunk vele kapcsolatban lenni...
Anya megemelte a kezét, hogy arculcsapja a batyit, de apa eléugrott és megszorította a nő csuklóját.
- Hozzá ne merj érni a gyerekeimhez! - sziszegte és anya feljajdult a fájdalomtól. Végül a foglalkozás elérte célját, anya, a menedzserét végigrángatva a tömegen, elsietett. Apa magához ölelt minket, de valahogy olyan mereven és hidegen, már-már robot szerű mozdulattal. Nem kétségbeesetten, hanem inkább mintha minket akart volna megnyugtatni, azonban mi a batyival nem idegesek voltunk, pusztán megsemmisültek, kiüresedett tekintettel, tátott szájjal meredtünk abba az irányba, amerre a gyűlölt nő eltűnt. Monoton, lassú mozdulatokkal indultunk meg hazafele. Hazáig nem is szóltunk semmit... Azonban mikor beléptünk a házunkba és Marika néni elkezdte melegíteni az ebédet, amit már reggel megfőztünk, hirtelen szertefoszlott minden rossz gondolatunk és újra nevetni kezdtünk. Maradhattunk az ünneplő ruhánkban és boldogan ücsörögtünk a szobánkban, a testvérem ágyán, Zénó, Tomi és én és nézegettük, milyen ajándékokat kapott az ünnepelt. Ugye volt ott egy csomó virág, és apa együtteseinek a tagjai szintén küldtek ajándékokat, apróságokat ugyan, de ez is nagyon kedves volt tőlük, lévén nem érezték úgy, hogy helyük lenne a bátyám ballagásán, habár beígértek neki egy utó-ballagási bulit. Szobadíszeket küldtek leginkább, falraakasztható, keretezett képet egy gyönyörű, lila-fekete Harley-ról, motorszobrot üvegből, vicces, meztelen nő formájú gyertyát, meg ehhez hasonlókat. Mindemellett, ami a legkedvesebb volt tőlük, összeadták a pénzt egy discmanre. Tomi magán kívül volt a boldogságtól. Igazán jól esett látni, ahogy szívből mosolygott és ragyogtak a szemei.
Az ebéd is jó hangulatban telt, majd apa kivezette a kis társaságot a garázshoz. Kinyitotta a garázs ajtaját és ott állt egy kis motor, fekete, lila és ezüst színkben pompázva, szépen lefestve. Apa rakta össze az egyik barátjának a segítségével. Tomi csak ámult, meg se tudott szólalni, majd pillogott apára, hogy nincs hozzá jogsija. Apa pedig büszkén mutatott neki egy szórólapot egy vezetői tanfolyamról.
- Befizettelek - mondta elégedetten.
A bátyám szinte repült apánk nyakába, aki - ezt még akkor nem tudtuk - fél évig spórolt a testvérem ballagási ajándékára...